Napom 1/3-át emberek között töltöm. Vannak ott minden félék: lányok, fiúk, fiús lányok és lányos fiúk (majd eldöntik), felnőttek, gyerekek, kicsik és nagyok. Az ő viselkedésük alapján rá lehet jönni, hogy hová tart az ország.
Mi megy ma az iskolákban?
Elvileg tanítás és tanulás, gyakorlatilag… valami más. Igen, valami, mert ami ma ott történik az már távolról sem olyan, mint a régi szép időkben: A gyerekek fegyelmezetten ülnek, mialatt a tanárok szorgosan magyaráznak. Majd hazamennek, elmondják mi történt, megcsinálják a leckét, készülnek a következő napra. Másnap bemennek órára, köszönnek a tanárnak, felelnek az elvárásoknak megfelelően és tisztelik a tanárt, ha pedig rosszat szólnak, megkapják a magukét. Először a tanártól, majd otthon a szülőtől és megy minden tovább.
De változik az idő, s az idővel együtt a társadalom is.
Ma a tanár örülhet, ha a diák csendben marad az órán, és nem a padtársával beszélget. Ha pedig rászól, akkor a diák van felháborodva. Valahol, azért imádkozik, hogy ne verjék meg. Bizony… idáig süllyedtünk. A diákok nem tisztelik se a tanárokat se a szüleiket, akkor egymást miért tisztelnék? (Ez pedig a nevelők hibája. A másik iránti tiszteletet tanítani kell, ha ezt elmulasztják, ez a végeredménye. A szülőknek nem leszarni kell a gyereket és mindent megengedni neki, hanem nevelni, de a túlzott korlátozás is odavezet, hogy az egyetemen egy kibaszott narkós lesz a kölyökből, mert minden ”jó” egyszerre a nyakába szakad. Nem kell félteni azt a kölyköt! Vágd pofán, ha hisztizik, és megtanulja, hol a helye. Nem lesz belőle neveletlen tuskó, sem narkós hippi.)
És aztán?
A gyerek végigpofázza az egész napot a suliban, Elmegy a kocsmába a haverokkal majd félrészegen hazamegy, leszarja a szüleit, na persze és azok is őt. Hétvégén jöhet az after party, pia, fű és a többi szokásos. A gondos apa és anya pénzeli, bejuttatja az egyetemre/főiskolára, ahol bukdácsol, iszik meg narkózik tovább. Elmegy valahova dolgozni, minimálbérért, mert, hát az egyetem/főiskola nem úgy sikerült, mint ahogyan azt eltervezték, vagy már csődbe is vitte apuka cégjét. Aztán ennek is gyereke lesz, aki az apja nyomdokaiba lép.
Ez a jövő?
Könnyen lehet. Szerencsére még kevés ilyen van, de napról-napra egyre több.
Szerintem már ez is sok egy ún. kultúr-nemzettől.
Még Mi vagyunk többen. Mi, akik átadjuk a helyünk a buszon. Mi, akik tiszteljük a többieket. Mi, akik nem köpjük le, hanem védjük az időseket. Mi, akik nem lopunk. Mi, akik hallgatunk a tanárok és a felnőttek bölcs szavaira.
Tegyünk róla, hogy javuljon a helyzet és neveljük úgy gyermekeinket, ahogyan a szüleink minket (vagy még jobban, tanulva a hibáikból) és mi legyünk a többség.